A Cantus Nobilis Kórusért díj kitüntetettjei

A Kecskeméti Pedagógus Énekkar Egyesület az együttes megalakulásának és fennállásának 50. évfordulóján, 2011-ben megalapította a "Cantus Nobilis Kórusért díj"-at. A kitüntetést a tagság javaslatainak figyelembevételével a vezetőség ítéli oda és adja át minden év decemberében, a kórus évzáró, karácsonyi rendezvényén. A kitüntetést elnyerheti az a természetes vagy jogi személy, szervezet, intézmény, aki vagy amely az adott évben, esetleg korábbi időszakban az énekkar működését szakmai, anyagi vagy egyéb tekintetben kiemelkedően támogatta, segítette. A díj egy kerámia plakettből és egy tanúsító oklevélből áll.

Csányiné Koós Ildikó

"Évek óta végzett odaadó, pontos, önzetlen munkájáért, amelynek része a kották naprakész biztosítása, a kórusnapló vezetése, a kapcsolattartás a próbáknak helyszínt adó Kodály Intézettel. Az együttes vezetőségének állandó külső segítője. 2011-ben, a kórus fennállásának 50. évében különösen sokat tett a kórustörténeti kiállítás, a film és a jubileumi kiadvány megvalósításáért."

Évszám: 
2011

Erdei Péter

"Három évtizedes kórusvezetői munkásságával magas szakmai színvonalat ért el és tartott fenn. Közösségteremtő és -formáló ereje napjainkig ható jelentőséggel bír. Szerteágazó kapcsolataival és szervező tevékenységével ismertté és elismertté tette az együttest hazánkban és külföldön is. A karnagyi pálcát 2005-ben átadta ugyan tanítványának, Laczkó Jánosnak, de óvó figyelmével, tanácsaival azóta is segíti az énekkar munkáját."

Évszám: 
2011

Zalatnai Pál

"Évek óta végzett, önzetlen grafikusi, kiadványszerkesztői munkásságáért, amelynek eredménye a kórus emblémáinak, arculatának színvonalas kialakítása. Az összes plakát, szórólap, meghívó és üdvözlőkártya, valamint a jubileumi kiadvány vizuális megformálása dicséri tevékenységét."

Évszám: 
2011

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egytem Kodály Intézete

"A világszerte ismert zenei műhely fennállásától próbatermet, otthont nyújt énekkarunknak. A régi falak között, a régi és vezetők, munkatársak támogató, segítő tevékenysége ideális feltételeket biztosított évtizedek óta és biztosít ma is közösségünk számára."

Évszám: 
2013

Kovácsné Tóth Ibolya

"Több évtizedes oktatás- és kultúraszervező munkásságáért, amelynek során különböző beosztásokban Kecskemét Megyei Jogú Város szellemi élvonalában kórusunk tevékenységét is figyelemmel kísérte, tanácsaival, támogatásával segítette."

Évszám: 
2013

Kis János

"A Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkészeként a zene, a közösségi kulturálódás támogatója. Szeretetével, segítségével lehetővé tette, hogy a kórus szép koncerteket adhasson a kiváló akusztikájú templomban."

Évszám: 
2014

Dr. Varga Tamás

1988 óta aktív tagja a kórusnak. „Örökös tag”, a basszus szólam fontos közösségformáló egyénisége. Szakmai tudásával sok nehéz helyzetet oldott meg az énekkar egyesületének jogi képviseletében.

Évszám: 
2015

Krajcsovszki József

1985 óta tagja az énekkarnak, s 2003 óta a Pedagógus Énekkar Egyesület elnöke. Nemcsak „Örökös tag”-ként vesz részt a kóruséletben, de igen sok köszönet illeti azért a felelősségteljes, aktív és lelkes szervező tevékenységéért is, mellyel példát mutat közösségünknek sokféle élethelyzetben.

Évszám: 
2015

Laczkó János

1995 óta tagja az énekkarnak, s 2005 óta karvezetője is. Magas szakmai tudásával, Erdei Péter méltó utódaként vezeti a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórust. Irányításával az énekkar 2011-ben Hangversenykórus minősítést szerzett, 2015-ben pedig országos megmérettetésen kapta meg az Arany Diplomát. A Pedagógus Énekkar Egyesület elnökével, Krajcsovszki Józseffel vállvetve állnak ki az igen nehéz politikai és gazdasági helyzetben az énekkari kultúra terjesztéséért.

Évszám: 
2015