Idézet az MR3 Bartók Rádió honlajáról:

Kodály Zoltán 1966. február 24-én, halála előtt pontosan egy évvel tett pontot utolsó kompozíciójának, a vegyeskarra és orgonára írt Laudes organi partiturájának a végére. Lassus Lagrime di San Pietro ciklusához, J. Haydn „Erdődy” kvartettjeihez, Verdi Falstaff-jához hasonlóan olyan öregkori mestermű ez, amiben az alkotó szellem addig nem látott mélységgel és fényességgel mutatkozik meg még egyszer, az elmúlás előtti búcsúpillanat mindent átfogó megértésével és visszatekintésével. Paradoxonnak tűnhet hogy megrendelésre írt mű, de nem ugyanígy megrendelésnek köszönhetjük-e Bartók Béla egyik legszemélyesebb tartalmú remekét, a szintén a pálya alkonyán készült zenekari Concerto-t?

A Laudes organi, a nagyon európai Kodály egyik legeurópaibb kompozíciója különös módon az Újvilág számára készült, az Óvilág üzeneteként. Az Amerikai Orgonisták Szövetségének Georgia-állambeli szekciója rendelt művet Kodálytól, a Szövetség 1966-os atlantai találkozójára. A rendelés persze nem véletlen, hiszen Kodály 1965-ös amerikai diadalútja valósággal lázba hozta az Államok zenei életét: a New Hampshire-beli Dartmouth College hangverseny-sorozatból álló Kodály-fesztivált rendezett, majd a Ford Alapítvány jóvoltából Kodály számos nagy egyetem vendége volt. E látogatás szerves folytatása volt Kodály 1966-os, még nagyobb szabású észak-amerikai előadói körútja, ami a Nemzetközi Zenepedagógiai Társaság konferenciáját, és a Torontói Egyetem díszdoktori avatását is magában foglalta.

Egy orgonista társaság felkérésére írandó kompozíció témájául és anyagául Kodály olyan forrást választott, ami önmagában titka a mű sugallatos erejének és inspirációjának. „Fantázia egy 12. századi szekvenciára”, olvashatjuk az alcímben. A Kodály által szekvenciának, egyes tudósok által conductusnak nevezett, „Audi chorum organicum” szövegkezdetű középkori dallam jólismert lehetett a maga idejében, mert négy különböző kéziratos változata is fennmaradt. Elsődleges forrása a svájci Engelberg apátsági könyvtárában őrzött kódex, ami az egész egyházi évre szóló énekeket tartalmaz, neumákban lejegyezve. Megtaláljuk a dallamot a lipcsei Ágoston-rendi kolostor számára a 14. században összeállított graduáléban, valamint két további németországi (Mühlhausenben, ill. Stuttgartban őrzött) forrásban. Kodály az engelbergi változatot vette alapul kompozíciójához.

A latin nyelvű, szillabikusan megfogalmazott ének szövege az organummal, orgonával kapcsolatos; mégpedig a nevezetes, többértelmű középkori zenei fogalomnak egyik fontos költői dokumentuma. Az organum szó ugyanis a korai többszólamú éneklést éppúgy jelentette, mint a zenei instrumentumot; utóbbi alatt megint csak nem egy mai fogalmaink szerinti modern templomi orgonát értve. A hét szabad művészet, ezen belül a quadrivium tudományai közt előkelő helyen szereplő zene alapfogalmai saját koruk összefüggés-rendszerében értendők: ugyanezeket a terminusokat ezer év elmúltával többszörösen megváltozott értelemben használjuk.